Reseña del libro "Infúziós terápia (en Húngaro)"
A könyv első részében megismerhetjük a szimuláció fogalmát, történelmét, és betekintést nyerhetünk a demonstrációba. Gyakorlati órát, gyakorlat nélkül nem lehet tartani, véleményem szerint ilyenkor lehet a hallgatóval közösen együtt dolgozni, szituációkat megoldani, vitákat megbeszélni. Az oktatást jól megalapozott elméleti tudással lehet megvalósítani, ha ez elmarad akkor hiányos és érthetetlen lesz a gyakorlat. A következő szakaszban tárgyalom, az infúziós terápia óramenetét skill gyakorlattal. Részletezve van a tárgyi feltétel, az óra célja és feladatrendszere, valamint a célcsoport jellemzése is megtörténik. Az óra három fő részből áll, a négy lépcsős skill gyakorlat használatával, azokat röviden jellemzem. A gyakorlati oktatást saját képekkel illusztrálom, a lépéseket egyenként prezentálom. Az általam kitűzött nevelési-oktatási célok megvalósultak, sikerült a tantárgyak közötti koncentrációt megvalósítani, valamint visszacsatoláskor bebizonyosodott, hogy megértették, elsajátították az új ismeretet.A könyv segítséget nyújt, hogy hogyan lehet egy gyakorlati órát felépíteni, célcsoportja a szakmában tanító kollegák, de azoknak is mankó lehet akik most készülnek a tanári pályára.